Egy trombózis története

Íme a történetem:
2000 ősz, 2. évesek vagyunk a főiskolán. Megfáztam, a szokásos, köhögés, tüsszögés, ami kb. 1 hét alatt elmúlik, az ember ugyanúgy jár suliba, csinálja a dolgát. Minden alakult, kivéve a köhögést. Megmaradt egy száraz, ingerlő köhögés. Nem volt semmi extra, de zavart. Teltek a napok, csak elmentem a háziorvoshoz, mondta mit szedjek, aztán majd jó lesz.

Nem lett. Megint vissza, meghallgatott, közölte, lábon hordok egy tüdőgyulladást. Jó lenne pihenni. Persze “okos” egészségügyis jobban tudja, továbbra is bejár a suliba. Ami viszont feltűnt, hogy elkezdtem fulladni, bizonyos terhelésre, és ez a terhelés napról napra csökkent. Először csak a második emeleten, aztán már az elsőn is, aztán meg már egy kis emelkedő után is lihegtem. De hát tüdőgyulladás az tüdőgyulladás. (Megjegyzem a lábamnak semmi baja nem volt eközben!) Végül hétvégén már ügyeletes orvos volt nálam, mert már fekve is elég rosszul voltam, nehezen kaptam levegőt, forgolódtam az ágyban. Hétfőn úgy ébredtem, hogy – nem tudok rá jobb szót – macskás a lábam. Olyan, mint amikor sokáig egy helyzetben kellett tartani, picit zsiborog, jól esik megnyújtogatni, megnyomkodni. Úgy is volt, jól átmasszíroztam a bal vádlimat, akkor teljesen jól esett. Ekkor már a lakáson belül mozgova is fulladtam, és ülve kaptam csak levegőt, úgy, hogy a karjaimmal a térdemen támaszkodtam. (az összes légzési segédizmom dolgozott…) Anyu a telefonban hallotta, hogy nem vagyok jól, hazajött munkából, kihívta a háziorvost, akinek megemlítettem a lábam. Na akkorra már be volt dagadva, lilás színe volt, és fájt. Rálépni meg már nem tudtam. Írt egy mentőszállító beutalót, amire kérdőjellel a mikroembólia szót írta. Ekkor állt össze bennem a kép, hogy a két dolog összefüggött…
Kórház, kardio intenzív 1 hét, majd 2 hét belgyógyászat. Tényleg mikróembólusok szakadtak le, a jobb alsó lebeny tele volt velük. A bal lábamban pedig a v. poplitea teljesen el volt záródva, és a v. femoralis is be volt szűkülve. Emellett a v. tibialis post.-ban és ant.-ban is volt rög.
Azonnal heparin, monitor, infúziók… másnap a koromra és állapotomra való tekintettel  thrombolysis mellett döntöttek (ugye a heparin csak azt akadályozza meg, hogy új rög képződjön, a már meglévőkkel nem csinál semmit). Be is adták a vénás szert, streptokinase a neve, amire allergiás vagyok- mint kiderült, “remek” anaphylaxiás reakciót éltem meg 170 pulzus, 70 systoles vérnyomás, közben égett a mellkasom… na ezt a pár percet senkinek nem kívánom. Aztán rendbe hozták és kaptam másik szert (urokinase), ami jó volt, a rögök teljesen eltűntek, minden ér rekanalizálódott.
Előzményben senkinek nem volt a családban (anyai nagymamámnak volt nagyon visszeres a lába, de semmi komoly). 5 hónappal korábban kezdtem fogamzásgátlót szedni….
Itt eldőlt, hogy majd a terhességek nem lesznek egyszerűek, majd szúrnom kell magam.
Ezt követően hematológián kivizsgáltattam magam, Protein S, Protein C jó, a 3 génből, amit vizsgálnak, a “nagy” Leiden, az teljesen rendben, a másik 2 “kisebb” génből az egyik (MTHFR) homozigóta pozitív. Ez a hematológus szerint 10%-kal növeli a trombózishajlamot, magyarán elenyésző. Azt is elmondta, hogy rengeteg olyan faktor van még, amit a mai tudásunk alapján nem tudunk vizsgálni, nálam sem derül ki, hogy mi hajlamosít ennyire a vérrögképződésre…

Teltek az évek, 2012, párommal úgy gondoltuk, nem baj, ha csemeténk születik… gyanakodtam, hogy esetleg terhes vagyok, doktor, uh, kiderült (csütörtöki nap), baba van odabent, 6 hetes. 🙂 Juhuuu, akkor mi legyen tovább, doktor javasolta, menjek a hematológushoz, beszéljem meg vele a szurit. Következő hétre kaptam időpontot, de… szombaton reggel ugyanolyan fura érzetem lett a lábamban, mint annó,  csak nem olyan erősen. Gondoltam csak meg kéne nézni… bementünk a munkahelyemre, ismerős orvos, uh. Tényleg ott voltak a rögök, tibialis post, ant., v. femoralis superficialis. Még semmi duzzanat, Hohmann jel negatív, vígan sétáltam a lábamon. Így (és gondolom a dolgozói státuszomnak köszönhetően) megúsztam 1 hét belgyógyászati üdüléssel. Nem lett belőle komolyabb. A szurikat végig kellett adnom a terhesség és a szoptatás alatt is… mindkét terhességnél. (ez számokban kb. 650 + 300 szuri…)

Van még néhány extra a terhességekhez, de ez nem a trombózishoz köthető…
De KÖSZÖNÖM JÓL VAGYOK, VAN KÉT GYÖNYÖRŰ KISFIAM! Ez a lényeg… 🙂
Úgy gondolom, semmi nem történik véletlenül… 🙂

Ami jót tett nekem:
– kompressziós harisnya (ezt azoknak is akik  szimplán ülő vagy álló munkát végeznek, létezik ún. megelőző harisnya, akinél még nincs baj). Egész más érzés volt, ha rajtam volt a harisnya, és ha nem…
– vénás torna – /rendkívül fontos az állapotjavítás és fenntartás szempontjából!/
–  időnként manuális nyirokdrenázs: furán hangzik, de volt időnként vegyes a duzzanat a lábamon, néhol megtartotta az ujjbenyomatot… – de mikor ez nem volt, akkor is rendesen megkönnyebbült a lábam, és bizony 1-2 cm körfogatcsökkenést mért a kolléganőm…

Történetemet azért osztottam meg, mert tudom, mások is tanulhatnak belőle és talán megérezhetik, hogy nincsenek egyedül a problémával. Ez a betegség nagyon változatos tünetekkel és kimenetellel zajlódhat, így sokszor csak későn kerül megállapításra.
A legfontosabb, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire és ne hanyagoljunk el panaszokat.

P.Rita
Gyógytornász

2015-11-26

Hozzászólás beküldése

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

*
*

Iratkozzon fel
blogértesítőnkre,
hogy elsőként értesüljön írásainkról!