Szívműtött páciensek!

„A szív és érbetegségek ma ugyanazt jelentik az orvostudomány számára, mint az előző évszázadok járványai az akkori medicináknak: a fejlett országok népességének 50%-a hal meg cardiovascularis betegségekben.” (Dr. Kertai Pál, 2005)

A szív és érrendszeri megbetegedések a modernizációval együtt járó civilizációs ártalmak eredménye, de az elhalálozás mérséklődött az utóbbi évek során. Ez részben az életmódbeli tényezők javulásának köszönhető, ugyanakkor az elemzések szerint inkább az egészségügyi ellátás jobb minőségének tudható be. A Magyar Szívsebészeti Társaság által nyilvántartott adatok szerint évente mintegy 7000 szívműtétet hajtanak végre. Ez a beavatkozás jelentős terhelést jelent a szervezet számára, viszont műtét után 30-40%-kal javul a fizikai terhelhetőség.

A két legismertebb rizikófaktor:

– az alkoholfogyasztás

– dohányzás

 

Végeztünk egy kutatást 2010 és 2011 között, amely során szívműtéten átesett betegek fizikai terhelhetőségét vizsgáltuk a Pécsi Szívgyógyászati Klinikán. Ez a beavatkozás az, amely a kardiológiai beavatkozások közül a szívbetegek szervezetét leginkább megterheli.

Megfelelő rehabilitációval, felvilágosítással és életmód változtatással a műtét okozta terhelés-intolerancia pozitív irányban befolyásolható, és a műtéten átesett betegek életminősége nagymértékben javítható.

Fizioterápia

A páciensek kezelése két szakaszra bontható:

–          preoperatív fizioterápia (műtét előtt)

–          posztoperatív fizioterápia (műtét után).

A betegek mobilizációjának mértékét „teherbíró-képességük” szabja meg, nem az elvégzett műtét típusa, de befolyásolja a műtét időtartama és a szervezet alkalmazkodóképessége a megváltozott véráramlási viszonyokhoz.

Műtét előtti főbb szempontok:

-jó kontaktus kialakítása,

-a beteg helyes pszichés vezetése,

-belgyógyászati és mozgásszervi státusz felvétele,

-légzéstechnikák, légzőgyakorlatok megtanítása otthoni gyakorlás céljából,

-tüdő vitálkapacitás javítása,

-mellkasi fizioterápia módszereinek ismertetése,

-vénástorna betanítása.

Műtét utáni fizioterápia feladatai:

-a tracheabronchiális váladék mobilizálása és eltávolítása a légutakból,

-kontraktúrák megelőzése,

– mobilizáció,

-pneumonia- és thromboembolia profilaxis,

-vénástorna,

-légzőizmok erősítése,

-légzés hatékonyságának növelése,

-speciális tesztek alkalmazása (járási tesztek, lépcsőteszt).

 

A késői posztoperatív szakasz szempontjai:

-a mindennapi terhelés visszaállítása,

-terhelés-tolerancia javítása,

-kardiorespiratorikus állóképesség növelése,

-a kímélő tartás megszüntetése,

-az ízületi mozgáspálya megtartása ill. növelése.

A beteg pulzusa gyakorlatok alatt ne haladja meg a 120/percet, lazításként légzőgyakorlatokat végeztetünk, a megterhelés után a beteg szív frekvenciája 3 perc után térjen vissza a nyugalmi szintre. A kezelést mindig relaxációval fejezzük be. A késői posztoperatív szakasz a műtét utáni 14. napon befejeződik.

A Magyar Kardiológusok Társasága állásfoglalása szerint a cardiopulmonális állóképesség alacsony szintje növeli a korai, különösen a cardiovascularis halálozás kockázatát. Az állóképesség javulásával csökken az összes halálozás és a cardiovascularis megbetegedés.

A fizikai fittség meghatározói a cardiovascularis (szív-ér rendszer), pulmonális (légzőrendszer) és izomerő állóképesség mellett a koordináció, a flexibilitás (hajlékonyság, rugalmasság) és az anyagcsere folyamatok fejlett szintje. Ahhoz, hogy szívműtétet követően a páciensek minél előbb visszanyerjék fizikai aktivitásukat és a társadalom teljes értékű tagjaivá váljanak, egy didaktikusan megtervezett egyénre adaptált rehabilitációs programra van szükség.

A vizsgálatunk során 62 pácienst mértünk föl (43 férfi, 19 nő). A betegek átlagéletkora 59,13±7,5 év (a legfiatalabb 45, a legidősebb 77 éves). Az általunk vizsgált betegcsoport magas kockázatúnak számított, mivel a páciensek 73,5%-a túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított a BMI (testtömeg index) alapján és az átlagéletkoruk 60 év körüli volt.

A műtétek eredményességét és a rehabilitáció hatásosságát már a korai posztoperatív szakban ki tudjuk mutatni, ha összehasonlítjuk a járási tesztek eredményeit a preoperatív szakban mért adatokkal. Feltehetően a beavatkozás előtt a páciensek kevésbé terhelhetőek, így a járási teszteken rosszabb eredményeket érnek el, viszont már operáció utáni 5. napon teljesítőképességük jelentősen javul, amely a műtét eredményességét, a fizioterápia hatásosságát bizonyítja.

A műtét hatékonyságát a nyugalmi állapotban mért vérnyomás értékek mutatják meg legjobban, melyek csökkenése feltételezhető a beavatkozást követően. A systolés vérnyomás értékek átlaga műtét előtt 139 Hgmm volt, ami műtét után 129 Hgmm-re csökkent. A dyastolés értékek hasonló mértékben csökkentek (átlag 81,1 Hgmm-ről 78,7 Hgmm-re, p=0,013).

A terhelhetőség egyik legfontosabb mutatója az, hogy a vérnyomás milyen mértékben változik a terhelést követően.

A legkönnyebben és a legkevesebb műszerezettséggel a járási tesztek alatt a páciensek által megtett táv hossza mérhető, melynek mértéke minél nagyobb, annál jobb a páciens funkcionális kapacitása.

Megvizsgáltuk a vérnyomás- és pulzus értékek változását preoperatív időszakban a 100 m-es teszt előtt-után és ezt összehasonlítottuk a posztoperatív időszakban kapott értékekkel. A különbségek jól mutatják, hogy a systolés és dyastolés értékek is csökkentek műtétet követően, a csökkenés átlagban 12 Hgmm (systolés) és 4 Hgmm (dyastolés). A pulzus értékek hasonlóan csökkentek.

A 6 perces járási teszt elvégzése során kapott eredmények is jól demonstrálják, hogy mind a systolés, mind a dyastolés értékek csökkentek műtétet követően. A csökkenés átlagban 11,1 Hgmm (systolés) és 3,1 Hgmm (dyastolés). A 6 perces járási teszt során a páciensek vérnyomásértéke kevésbé emelkedett, mint a 100 m-es járási tesztnél.

Irodalmi adatok alapján nem lehet teljes biztonsággal eldönteni, hogy a szívműtétet hány éves korral bezáróan lehet biztonsággal elvégezni. A legtöbb szakirodalom a 70 éves kort jelöli meg, amely felett a beavatkozások már nagyobb kockázattal járhatnak. Az e fölötti életkorban általánosságban is gyengébb a szervezet, ami a fizikai terhelhetőség csökkenésében is megmutatkozik. Ezekre az adatokra alapozva feltételeztük, hogy a 70 év feletti betegek terhelhetősége rosszabb, mint a 70 évnél fiatalabb pácienseké. Vérnyomás és pulzus értékek, tesztek alatt megtett táv, Borg skála (szubjektív skála – a páciens saját belátása szerint értékeli fáradtságát) értékelések alapján megállapítható, hogy ugyan rosszabbul reagáltak a terhelésre a 70 évnél idősebb páciensek, de ez a különbség nem számottevő a fiatalabbakhoz képest, hiszen már műtét előtt is nehezebben voltak terhelhetőek. Ez az eredmény összefügg a hazai és nemzetközi irodalmak adataival, mely szerint a szívműtétek időskorban is elfogadhatóan jó eredménnyel végezhetők megfelelő előkészítéssel, műtéti technikával és posztoperatív kezeléssel. Az operált betegek életkilátása és életminősége egyértelműen javul.

Az 5. posztoperatív napon valamennyi beteg számottevően jobban teljesítette a járási teszteket: 6 perces járási teszt alatt hosszabb távot tettek meg a betegek műtét után (átlag 394,1±7,3 m), mint operáció előtt (átlag 354,1±7,4 m), a betegek vitálkapacitása javult (átlagban 3743 ml-ről 3915 ml-re) a korai posztoperatív időszak végére. A Borg-skála adatai alapján a páciensek könnyebben teljesítették a teszteket: 6MWT esetén az átlag 12,74-ről 12,4-re csökkent, 100 m-es teszt esetében: 14-ről 13,32-re csökkent. Az összes többi változó – mint BMI, életkor, foglalkozás, dohányzás, intenzív osztályon töltött napok száma valamint a műtétek típusa – esetében nem mutatható ki egyértelműen eltérés, tehát kutatásunk szerint a felsorolt paraméterek számottevően nem befolyásolják a rehabilitációt.

Az általunk kapott eredmények szerint a páciensek terhelhetősége, állóképessége jelentős mértékben javul műtét után.

2012-09-17
Címkék:

Hozzászólás beküldése

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

*
*

Iratkozzon fel
blogértesítőnkre,
hogy elsőként értesüljön írásainkról!